2014. augusztus 16., szombat

Vörös hajú testvérek

Rég adtam hírt magamól, ami nem azt jelenti, hogy nem dolgozom, nagyon is, csak épp más jellegű feladataim is voltak..
A jövő héten, augusztus 20-24-ig részt veszek egy Kézműves kiállításon és vásáron, s ebből az alkalomból egy újabb szintre emeltem a Kézműveskedésemet. :)
Logót terveztem, és címkét a termékeimre. Szórólap is készült, és egy lapozgatható "portfólió", amit a kiállításon nézegethetnek majd az érdeklődők.
Névjegykártyát is teveztem és a Kiállítás berendezésének kialakításával is sok feladatom volt.

Készítettem két új babát, s egy korábban készült pici csecsemőbaba is kapott új ruhácskát.
A babák műszállal töltöttek.
A lánybaba, Klári és tesvére Marcell 33 cm-esek, A pici Emília 20 cm-es. A nagy babák kezében drót is van.
Klári csinos kötött ruhát és bolerót kapott. Virágos hajpánt, horgolt cipő és gyöngy nyaklác-karkötő sett díszíti. A ruhája alatt zöld színű bugyit visel :).
Marcell vagány parmer nadrágot és sapkát, horgolt barna cipőt, valamint egy csinos kék mintás inget kapott.
Emíliának kötött sapija, sárga blúzocskája és nadrágja, valamint sárga virágos szoknyája van.

Mindnyájan jönnek velem a Kiállításra, ahol reméljük, új Anyukájukhoz kerülhetnek. :)

Íme, nézzétek őket:









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése