2013. március 17., vasárnap

Hímzett tutyó

Édesanyám megkért, hogy tenném nőcisebbé az unokája által rég kinőtt, de neki nagyon kényelmes, meleg házicipőt.
Én nagyon szívesen vállaltam a feladatot, íme az eredmény:









Köszönöm az inspirációt Annának és Mankának

2013. március 14., csütörtök

Szerszámos szütyőke

Imádok kézimunkázni, kötni, horgolni, varrogatni, és szeretem, ha a legfontosabb szerszámaim, eszközeim kéznél vannak, és vihetem magammal, ahova megyek.

Korábban készítettem egy szütyőkét (meseváros mintával), amit nagyon szerettem, de hamar kinőttem. A horgolótűim kilógtak belőle és a szabóolló is csak szűken fért el benne.

Úgy döntöttem, most magamnak alkotok, kicsit el is engedtem a fantáziámat. Azt szerettem volna, hogy szerepeljen rajta jelképesen mindaz, amivel az utóbbi hónapokban szívesen foglalkoztam. Baba, horgolt maci, varrt és kötött babaruhák, stb.. Lehet, kicsit "csicsás" lett, de nekem nagyon kedves és praktikus is. Három cipzáras zseb van benne a szerszámtartók mellett, minden fontos belefér.
Ez egészen rólam szól :))))

 Lefényképeztem, mielőtt összevarrtam volna. Az alapja egy farmernadrág levágott szára, a rátétek maradék anyagokból készültek, illetve kötöttem-horgoltam őket. Kicsit színház jellegű is lett, nem véletlenül. Imádom a színházat és a munkám is hozzá kapcsolódik.







Ilyen lett összevarrva. A teteje cipzárral záródik.










A háta. Egy horgolt rózsa is jól mutat rajta. :)

 Berendezve. :)

Szeretem! :)))











2013. március 10., vasárnap

Mackók rendelésre 2.

Horgolt mackók :)

Úgy alakult, hogy mégis eladók! Ha szeretnéd valamelyiket, e-mail-ben keress!


Csajos tavaszi cuccban :)


2013. március 1., péntek

Mackók rendelésre 1.



A legutóbbi bejegyzésem óta folyamatosan dolgoztam a megrendelt babák ruháin és szorgalmasan horgoltam a macikat.
A ruhákat akkor fogom mutatni, ha már a baba testek is készen leszek, de a macikákat mutatom. Eddig 5 van készen a nyolcból.







2013. február 14., csütörtök

22 baba egyszerre 3.

Szorgoskodom...
Nem semmi, mi munka van ennyi babával...
Most itt tartok. Kész van majdnem minden fej, 13 pulcsi, néhány pólócska...









2013. február 7., csütörtök

22 baba egyszerre 2.

Következő adag: kész vannak a frizurák és 7 kispulcsi. A testeket még mindig nem tudom készíteni sajnos....















2013. február 1., péntek

22 baba egyszerre 1.

Pár napja mutattam Nektek a három testvér kislány babáját, egy 5 részes sorozatban.

Egyszerre 22 babát kezdtem el készíteni, íme a ruhájuk...

Nem vagyok otthon, a babatesthez való anyagjaim nincsenek nálam, csak pár kisebb anyagdarab, így a ruhák varrásához kezdtem. Eddig ezt végeztem:



Folytatása következik :)